Az első Diszlexia Klubnap Felnőtteknek

Az első Diszlexia Klubnap hiánypótló esemény volt, mivel Magyarországon (tudtommal) nincs még egy olyan közösség, aminek minden tagja diszes és/vagy ADHD felnőtt. A kezdeti bizalmatlanság rövid időn belül hangos nevetésekbe, halk könnyekbe, és egymást bíztató lelkes szavakba ment át. Azt hiszem, elindult valami.

Január egy szép szombati napján tizenegyen gyűltünk össze a budapesti helyszínen. Jó szándékból körbe tettük a székeket, hogy ne legyen iskolai hangulata az eseménynek, de ez mit sem számított. Az elején mindenki borzasztóan feszült volt, köztük én is. A diszesek majdnem minden nap ki vannak téve megalázó és kellemetlen helyzeteknek, és habár - minden bátorságunkat összeszedve - mi tizenegyen ott gyülekeztünk, remélve hogy valami jó fog kisülni ebből az összejövetelből, azt nem tudhattuk, hogy biztonságos és megértő lesz-e a közeg. Mikor mindenki megérkezett belevágtam a közepébe. Bemutatkoztam és meséltem arról, hogy miért és hogyan jött létre az esemény, illetve hogy mit remélek a mai naptól.

Mindenki tudta, hogy szigorú szelekció után nyert felvételt a klubba, mert emailes regisztrációhoz kötöttem a jelentkezést. Azt azonban nem tudhatták, hogy valóban nem engedek be a klubba olyat, aki nem diszes/ADHD-s. Társszervezőmmel, a Step by Step Nyelvstúdióval fontosnak tartottuk, hogy a résztvevők nyíltan és őszintén beszélhessenek az őket érintő különleges témákról, ehhez viszont tudtuk, hogy egy zárt-körű és biztonságos környezetet kell biztosítani. Nem volt egyszerű ezt kivitelezni, de sikerült. Én azt az elvet vallom, hogy ha már csinálunk valamit, azt csináljuk jól, úgyhogy ADHD-mat leküzdve minden szervezési taktikát bevetettem, hogy jó csapat jöjjön össze.

Nem tudtam, hogy ki miről szeretne beszélgetni, így feldobtam pár témát, amiről szívesen hallottam volna a többiek tapasztalatait vagy túlélési metódusait, majd kértem, ők tegyék ugyanezt. Ez volt az a pont, ameddig tartott a programtervem, mert tudtam, egy diagnosztizáltan figyelmetlen, álmodozó és kontrollálhatatlanul beszélős közegben ez az a pont, ahol vagy önálló irányt vesz az esemény, vagy jobb, ha mindannyian hazamegyünk. Nem tévedtem. A hangosabb emberek átvették a szót és rövid időn belül azon vettük magunkat, hogy nyelvtanulási nehézségekről, a diploma megszerzésének kínjairól és egyéni drámákról beszélgetünk. A „jaaaj én is, jaaaaaj nekem ugyanez, fú te is” mondatok percenként hangoztak el, egymás szavába vágtunk és többeknek kellett szólni, hogy hagyják a másikat is szóhoz jutni. Alig bírtam megfékezni magam, hogy ne lejtsek örömtáncot látva a sok lelkes és a csigaházából kibújó embert.

Direkt nem kértem hangos bemutatkozást senkitől, mert féltem, kellemetlen és iskola-szerű lenne. Azonban az egyik résztvevő megtette ezt helyettem, amiért azóta is hálás vagyok. Kíváncsiságból megkérdezett mindenkit, hogy mikor diagnosztizálták őket, így mindenki elmondta a legfontosabb sztorikat magáról és a diszlexiájáról. Így derült ki az, hogy azon két résztvevő, akik még gyerekkorukban kapták meg a diagnózisukat tudják a legkevesebbet arról, hogy mit jelent a diszlexia felnőtt korban. Ezen két résztvevő közül az egyik a férjem, aki az esemény után napokig gondolkozott az elhangzottakon. Meglepő és némileg felkavaró volt neki hallani a sajátjához hasonló történeteket és rájönni, hogy ezek mind a diszlexiájának tudhatóak be.

Fontos volt nekem, hogy a kétórás esemény ne csak a traumák átbeszéléséről szóljon, hanem ötleteket és alternatív módszereket osszunk meg egymással különböző témákban. Az első óra után el is kezdtem ezek felé terelni a szót. Ennek hazására érkeztek ötletek nyelvtanulással kapcsolatban, de mondtak olyanokat is, hogy fontos figyelni a mindennapos olvasásra. Ezen nagyon meglepődtem. Gyerekkoromtól kezdve van egy olyan, látszólag teljesen elmebeteg félelmem, hogy elfelejtek olvasni. Aztán ott találom magam a klubnapon, ahol idegenek arról beszélnek, hogy mennyire rosszul megy nekik az olvasás, ha sokáig nem olvasnak. Tehát ez is egy diszlexia-tünet? A diszesek el tudnak „felejteni” olvasni?

Az esemény utolsó témájaként arról beszélgettünk, hogy miért nem megy a kommunikáció a többi emberrel. Félreértenek minket, mi nem fogjuk fel azt, amit mondanak nekünk, káosz és megaláztatás ér minket, amiért máshogy kezeljük az információt. Sokszor beszélgetek emberekkel erről, de eddig nem volt olyan közeg, ahol olyan gyorsan megértette volna az összefüggéseket minden résztvevő, mint itt. Mindannyian egyhangúan bíztattuk azt, aki elmondta a munkahelyi szituációit. Nem csak azért bíztattuk, mert kedvesek akartunk lenni, hanem mert mindenki tökéletesen át tudta érezni a helyzetet, és mindannyian tudtuk, hogy valójában a nem-diszes kolléga az, aki nem érti a diszes társunkat. 

Két óra után el kellett hagynunk a termet, bár láthatóan mindenki maradt volna. Ezt az is igazolja, hogy volt, aki már aznap este megírta, milyen hálás a klubnapért. Mások pár nappal később mondták, hogy várják a folytatást.

Így meg is született az elhatározás, hogy február 10.-én szombaton 15.00-kor újra találkozni fogunk.

Az előző esemény után sokan javasoltak pár újítást, ezek alapján pedig ezek a változások várhatóak:

- Ez alkalommal 3 órás lesz az esemény.
- Készítettünk egy programot:
1. Max félórás előadást tartok az általam és más diszlexiások által hasznosnak ítélt nyelvtanulási módszerekről, arról, hogy hogyan lehet nyelvi hátrányokból előnyt kovácsolni, és hogy hogyan érdemes mérni a sikert vagy a kudarcot.
2. Az elhangzottakat másfél órán át vagy közösen, vagy kisebb csoportokban átbeszéljük, mindenki megoszthatja a véleményét és a saját tapasztalatait.
3. Rövid szünet
4. Egyórás kötetlen beszélgetés a csoport által választott témá(k)ról
- Többen éreztük azt, hogy kicsit fesztelenebb lenne könyökölve, eszegetve a beszélgetés, ezért úgy döntöttünk, hogy a kör közepére betoljuk az asztalokat és rátesszük a nasit. 

Az esemény facebook linkje: https://www.facebook.com/events/180574369361978/

Az ingyenes, budapesti eseményre már tízen jelentkeztek - köztük nyolcan a régiekből, de várjuk az új érdeklődők (diszes vagy ADHD-s felnőtt) jelentkezését is. Amennyiben szeretnél részt venni, kérlek, írj egy rövid bemutatkozó üzenetet a diszlexiaatetofokon@gmail.hu email címre.

Hálás vagyok a lehetőségért a Step by Step-nek és minden résztvevőnek. Nagyon jól éreztem magam és rengeteget tanultam. Hiszem, hogy ez a klub még sok jót fog hozni mindannyiunknak, és elindít egy olyan projektet, ami hiánypótló a magyar diszesek körében.