2015. augusztus 10., hétfő

Ha elmondjuk neki, hogy diszlexiás, biztos lusta lesz

Ehhez az észtveszejtő címhez nemrégiben kaptam az inspirációt, amikor is valaki azt mondta nekem: az ismerőse tudja, hogy a fia minden bizonnyal diszlexiás, viszont nem akar utána járni. Attól fél, a fia onnantól majd mindent ráfog a diszlexiájára, és ezért semmit nem lesz hajlandó megcsinálni, nem lesz hajlandó küzdeni.

Ezen kívül soha, semmi mást nem hallottam a családról. A véleményemet a szülők félelméről egy általam kitalált gyerek, általam kitalált példáján keresztül szeretném érzékeltetni.

Gondoljunk el egy kb. 8 éves kisfiút, aki még mindig nem tud olvasni, pedig egy hónap múlva már harmadikos lesz. Tudja, hogy már másodikban is veszekedtek vele a szülei emiatt. Ők, a tesói, az osztálytársai lustának, idiótának, bénának hívták, amiért nem tudott olvasni, a tanárok az osztály előtt megszégyenítették. Mit fognak vele tenni, ha harmadikban sem tudja elolvasni a Gőgös Gúnár Gedeont, mert a szeme előtt összefolynak a betűk? 

Képzeljük el, hogy ez a kisfiú nem csak olvasni nem tud, de retteg minden repülő tárgytól (leggyakoribb ilyen a labda), mert képtelen felmérni annak a sebességét, pályáját, becsapódási helyét. Ezért mikor gyerekek közt van, a felé eső laszti folyton fejbeüti, a körülötte levő gyerekek meg hülyére röhögik magukat, hogy milyen egy lúzer. Gondoljuk el, hogy mit kap anyukájától, a tesóitól, amiért állandó rendetlenséget hagy maga után, és a rendrakásra képtelen. Hogy hányszor áll az intő közelében, amiért elfelejtette a szüleivel aláiratni a kijavított témazáró dolgozatot. Hogy a szomszédok hányszor jönnek át miatta, mert egyfolytában trappol és rohangászik. Hogy mégis a kedvenc szabadidős programja (sport, rajzolás, állatkert) lesz az, amitől eltiltják, mondván, hogy 'na majd most megtanulja' vagy hogy 'amíg nem leszel jobb gyerek, és nem lesz jobb a bizonyítványod, nincs szórakozás'. És ha ezek után sem képes hibátlanul megírni a leckéjét, gondoljuk el azt a kétségbeesést, amit magával szemben fog érezni: "Soha többé nem sportolhatok, nem rajzolhatok, nem nézhetem az elefántokat, nem lesznek barátaim, és utcaseprő leszek, mert nem tudom megtenni, amit elvárnak tőlem. Minden más gyerek képes megfelelni az elvárásoknak, csak én vagyok ilyen szánalmas."

Biztos hogy egy ilyen élet és egy ilyen világ kell ahhoz, hogy a gyerekünk egy magabiztos, kiegyensúlyozott, erős és sikeres emberré váljon ha felnő? Szerintem nem.

Íme az ellenpélda:

Képzeljük el, hogy a fent ábrázolt kisfiúval, szüleivel, tanáraival és osztálytársaival megértetik még iskolakezdés előtt, hogy a fiú diszlexiás. Anyuka és apuka beiratja a kisfiút fejlesztőbe. Ott különböző egyszerű feladatokkal javítják koncentráló képességét, egyensúlyérzékét, testtudatát, akár beszédkészségét is. Gondoljuk el, hogy a tanítónénik neki nem úgy tanítják majd a betűket, számokat, szavakat, egyenleteket, mint a többieknek. Rajzolnak hozzá, játékokat hoznak be, énekelnek mellé. Mesékkel támasztják alá a számok és a betűk összeolvadásának a csodáját. 




Gondoljuk el, hogy a kisfiú osztálytársai megkérik a tesitanárt, hogy labdajátékok helyett inkább fussanak versenyt vagy csináljanak akadálypályás feladatokat. Képzeljül el, hogy a rendrakásból családi programot csinálnak otthon és a Queen Don't Stop Me Now című dalára kell közösen, 3 perc 36 másodperc alatt rendet rakniuk. Hogy a szülei beiratják rajzszakkörre, kajakozni, és bérletet vesznek az állatkertbe, ezzel hagyva napi max 2 órát a házifeladat megírására. Gondolkodjuk el azon, egy ilyen élet mellett azt a 2 órát a kisfiú kihasználná-e, és küzdene mint egy fenevad, hogy megírja a fogalmazás házit, csak hogy ezek a programok soha ne vesszenek el. Vajon ha valaki azt mondja, hogy a gyereke ekkor sem küzdene, akkor nem inkább a szülők hozzáállásával van baj?

Gondoljuk el, hogy hogy a szülő ezer százalékban hisz a gyerekében, és mindent megtesz, hogy segítsen neki, még akkor is, ha teljesen át kell ehhez formálnia az eddig megszokott nevelési és tanítási módszereket.

Vajon ha mindezt megteszik a szülők, és az otthonon kívül is minden diszlexia-barát tanulási és szórakozási módszer megvan, akkor lenne egy kicsivel több esélye a kisfiúnak egy magabiztos, motivált, sikeres és boldog felnőtté válnia?
.
.
.

(Az utóbbi egy költői kérdés volt ;) )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése