2015. augusztus 12., szerda

Első találkozásom a Diszlexia Központtal

Majdnem egy hónapot húzódott az első találkozás nyélbeütése a Diszlexia Központtal, mert vagy ők nyaraltak, vagy én nászutaztam. De tegnap eljött a nagy nap, és a Tárogató úton, volt főiskolám régi épületében, találkoztam Csaba Erikával.


Pontosan érkezett, de pont olyan kapkodósan, mint amilyen én vagyok, amikor 10-15 percet kések. Ettől már szimpatikussá vált. Ahogy előkutatta a dokumentumaimat és összeszedte magát a fölösleges sietségből, már tudtam: nem egy olyan helyre jöttem, ahol hozzá nem értő emberek magas lóról megmondják a tutit. Tudtam, hogy amikor majd elmondom neki a bajaimat, ő lesz az, aki át tudja érezni, miről is beszélek.


Úgyhogy el is kezdtem mondani, a fejemben és az életemben zajló zűrzavar részleteit. 
Figyelmesen végighallgatott, majd kérdezett pár igen találót. Az egyik az volt, hogy nehezen tanultam-e meg olvasni. Mondtam, hogy többé-kevésbé nehezen, de a lényeg, hogy mindig is rossz és lassú olvasó voltam. Megkérdezte, ki szerint vagyok lassú olvasó. Na, ott kicsit összezavarodtam, úgyhogy adott a kezembe egy könyvet, hogy akkor olvassak hangosan.
Olvastam.


Elvette a könyvet, és azt mondta, hogy
csinálhatunk ugyan mindenféle képesség-tesztet, de neki egyértelmű, hogy kevert zavarom van.


Ez azt jelenti, hogy van egy kis diszlexiám, de nem olyan mértékű, ami a komoly problémákat 
okozná. Ha csak diszlexiám lenne, nem tudtam volna egy főiskolát és egy egyetemet idegen nyelven elvégezni ilyen rövid idő alatt, sőt, nem is mentem volna idegen nyelvű területre.

Van egy kis figyelemzavarom, de nem annyi, hogy ne tudnék olyan dolgokra figyelni, amelyek tényleg nagyon érdekelnek.
Illetve van egy kis hiperaktivitásom, de nem annyi, hogy ne tudjak feltűnés nélkül meglenni egy közegben.

Viszont mindegyikből van egy kicsi bennem, ami azért baj, mert ezek felerősítik egymást. Tehát kevert zavarom van.
 

Szóval velem az történik, hogy ha pl. valaki felhív és mond 5 instrukciót, a diszlexiám miatt abból 3-at majdnem azonnal elfelejtek. Ha csak diszlexiám lenne, a maradék 2 megmaradna, bármi áron. De mivel a figyelemhiányos-hiperaktivitás zavarom közrejátszik, amint nekikezdenék a megjegyzett 2 feladat egyikének, eszembe jut valami más dolog, és a feladatot elfelejtem. Ha a megmaradó 1 feladatra még mindig emlékszem, de közben betoppan egy régi ismerős, akinek nagyon megörülök, akkor lőttek annak az 1 feladatnak is. (Tökéletes leírás arról, ahogy működök.)
Egy mondat különösképp megmaradt bennem: Ön nem diszlexiás, de úgy kell kezelnünk, mintha az lenne.
Csináltunk még egy feladatot, ahol egymás alatt volt 5 különböző szó, de abból csak 1 volt értelmes. X idő alatt ki kellett olvasni az egyetlen értelmeset. Ebből is megállapított bizonyos dolgokat rólam, de nem merem leírni, mert nagyon pszichológiainak tűntek, és tuti, hogy rosszul emlékszem rájuk. A lényeg az, hogy abból, ahogyan a hosszabb-rövidebb, ismert-ismeretlen, vagy túlragozott szavakhoz viszonyulok, illetve ahogyan azokat olvasom, ő le tud vonni következtetéseket a problémáimmal kapcsolatban. Illetve azt is tudta, hogy miben vagyok jó.


A problémákat, amelyek fennállnak nálam, azt hiszem valamelyest sikerült itt a blogon eddig is érzékeltetni. Csakhogy Erika úgy mondta el ezeket, hogy nem olvasta a blogot.

Mikor azt mondta el, hogy miben vagyok jó és milyen dolgokat szeretek, leesett az állam. Olyan dolgokat mondott, amiket mindig is éreztem magamban, de mások általában furának tartottak ezek miatt. És többen mondták, hogy szerintük ez vagy az nem nekem való és nem ér semmit.

A hivatalos leírás így hangzik: jók a térvizuális képességeim és a belső életem nagyon fejlett. Az általa (egy programból kinézett információ alapján) a nekem testhezálló tevékenységek: képzőművészet (ez kb. mindenek felett), rajz, műveszet terápia, filmművészet, filmrendezés, fényképészet (a munka, amit újabban kezdtem el űzni), ábrák, térképek (mindig is imádtam és nagyon vágtam a térképeket), szemléltetés, térképészet, elmélyülés, meditáció, lelki élet, vallástudomány, filozófia.

Ezek közül csak a film volt az, ami még nagyon nem jutott eszembe. A többiről titkon mindig is éreztem, hogy valahogy vonzanak.
Persze egy üzleti család sarjaként ilyen földtől elrugaszkodott hippi foglalkozások gondolata 29 éves koromig meg sem fordult a fejemben. Kivéve, amikor afrikai árvákkal foglalkoztam, de az más téma.

Nem kis pirulásra adott okot, hogy Erika kb négyszer mondta el: az alapján, amit tud rólam (az összes gyakorlat, tünet és ezekből levont következtetés alapján) minden bizonnyal az átlagnál intelligensebb és értelmesebb vagyok. Nem tudtunk IQ tesztet csinálni (engem annyira ez nem zavart), de azt mondta, hogy az érzelmi intelligenciám magasságát már az is alátámasztja: egy ideje rájöttem sok mindenre, ami az én 'kevert zavaromat' gyógyítja. Ilyen az általa is említett meditáció, illetve a gyaloglás, a jóga, a tánc, a komolyzene, a küzdősportok, az épületmentes, oxigéndús környezet, a jegyzetelésnél használt sötétebb (nem hófehér) papírok, a pasztel színek, a gépelt betű típusa, és a monitor színének visszavétele.

Mint azt gondoltam is, a mozgást az elsők közt javasolta. Tánc, mert attól, hogy az általam eddig kipróbált és éveken át űzött táncok mindig kudarcokat szültek bennem, szerinte mégis fejlesztettek. A diszlexiásoknak fejleszteniük kell a térérzékelést, egyensúly érzéket, meg az összetett és egymásból folyó gyakorlatok technikáját. Ez valamit csinál az aggyal, ettől az ügyesebben fog eljárni, amikor különböző élethelyzetekben, egymásból kiinduló vagy összetett feladatokat kell elvégezni.Egy ilyen javaslat volt még a zsonglőrködés, de mondta még a küzdősport és a jóga mellett az autogén tréninget is.



Valamint beutalt az ADHD-életvezetés tréningre. Ez egy 8 alkalmas, kiscsoportos tréning, ami megtanít majd olyan dolgokat, mint pl. hogy a reggelem ne legyen se káosz, se kínzó szenvedés. Hogyan kell stresszmentesen bepakolni, rendet rakni, munkát összeszedettebben elvégezni stb.


Illetve, amit még feltétlenül ajánlott, az a napi kétszer fél óra Mozart hallgatás. Azt mondta Erika, hogy jó bármilyen komolyzene, de Mozarté az, ami igazán odatesz a diszlexiának meg az ADHD-nak.

Javasolt még 100 másik dolgot, de azt vagy a következő blogbejegyzéseimben, vagy a Facebook oldalamon fogok nyilvánosságra hozni, mert már elfáradtam a gépelésben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése