2017. december 9., szombat

„Engem lenyűgöz, ahogy a diszlexiás agy működik.” – interjú Aradi Katalinnal, a Step by Step Nyelvstúdió vezetőjével

A Step by Step Nyelvstúdió azon különleges intézmények egyike ma Magyarországon, ahol a tanulási nehézség nem hátrány. Ők kimondottan diszlexiás felnőtteknek tartanak angol és német nyelvórákat. Sok jót hallottam a tanítási módszereikről és sikereikről, ezért nemrégiben felkerestem Aradi Katalint, az iskola vezetőjét, aki nem sokkal később mosolyogva fogadott az iskolában. A szuper hangulatú beszélgetésünknek egy nem kevésbé pozitív interjú lett az eredménye.

Diszlexia a tetőfokon: - Mint diszes érintett figyelem a nyelvstúdiótokat és a munkátokat, ezért ebben az interjúban első sorban a csoport és a tanítás személyes és érzelmi dolgaira szeretnék kitérni. Neked ez mennyire lenne szimpatikus?
Aradi Katalin: - Abszolút! Nekem a szívem csücske a csoport, úgyhogy nagyon szívesen mesélek róla.

DAT: - Nagyon örülök neki, köszönöm. Első kérdésem, hogy hogyan éritek el, hogy összetartó csoportokat hozzatok létre?
Terem a Step by Step Nyelvstúdióban
AK: - A tanuló csoport a diszlexiás diákok számára azért nagyon különleges és fontos, mert ők az egész iskolai életük során azt tapasztalják meg, hogy a közösségből mindig kilógnak. Ők azok, akik nem tudnak beilleszkedni. Ezért nagyon sok olyan élmény éri őket, ami miatt az önbizalmuk, önértékelésük, énképük nagyon negatív. És ezért azt gondolom, hogy egy elfogadó és befogadó közösség, mint ez a csoport, nyújthat olyan különleges élményt, amit eddig lehet, hogy még nem éltek meg. Ráadásul úgy tapasztalják ezt meg, hogy közben tanulnak. Tehát a tanulás mint közösségi élmény jelenik meg. Sokszor látom, hogy ez milyen energiát ad, milyen felszabadító tud lenni. A diák azt látja, hogy a másiknak is van nehézsége, hogy „nem én vagyok a hülye, nem én vagyok az, aki lassabban beszél, lassabban érti meg a dolgokat, hanem lehet, hogy van olyan, ami nekem megy nehezebben, másnak  meg valami más”. 

DAT: - Vannak különleges praktikáitok, hogy összekovácsoljátok a közösséget?
AK: - Igen, vannak. Nagyon sokféle olyan módszert használunk, ami az együttműködésre irányul. Arra, hogy minél inkább közösen hozzanak valamit létre, vagy hogy egymásnak tudjanak ötleteket adni a tanulással kapcsolatban. Gyakran megosztják azt, ami nekik bevált. Ez nagyon sokat tud segíteni, mert saját tapasztalatból tudnak meríteni, és lehet, hogy ez sokkal hasznosabb, mint amit mi, tanárok mondunk, mi ugyanis nem vagyunk diszlexiások. Valamint az is hatalmas élmény, amikor valaki tud segíteni a másiknak. Eddig lehet, hogy nem volt ilyenben része, mert mindig azt érezte, hogy ő szorul segítségre. Itt viszont lehetősége van arra, hogy ő is segítséget nyújtson valamilyen formában.

DAT: - Vannak esetleg olyan kreatív ötletek, amikkel ők előállnak és téged is meglepnek?
A nyelvstúdió egyik diákjának saját készítésű,
nyelvtanulást segítő társasjátéka
AK: - Nagyon is! Engem lenyűgöz, ahogy a diszlexiás agy működik. Teljesen máshogy, sokkal kreatívabban közelít meg témákat, mint ahogy esetleg azt én elképzelem. Mi arra bátorítjuk a diákokat, hogy próbálják megtalálni azt, ami nekik segít az aktuális téma megértésében. Nagyon építünk arra, hogy mindenki a saját gondolkodásának, ötleteinek megfelelően tanuljon. Nincs olyan tanulási módszer, ami mindenkinek beválik. Arra ösztönözzük a diákokat, hogy találják meg azt, ami nekik segít. Ha például valaki nagyon jól táncol és ügyesen mozog, akkor lehet, hogy neki az segít, hogy mozdulatokhoz kösse a szavakat. Ha valaki nagyon jól rajzol – és sok ilyen van, hiszen a  diszlexiások általában nagyon jó vizuális képességekkel rendelkeznek –, akkor ő a rajzain keresztül fog tudni tanulni. Vannak, akik kimondottan tehetségesek a történetek fűzésében. Ez is egy jellemző erősség, a kreativitás egyik formája. Ezeknél a diákoknál nagyon jól beválik az, hogy a tanultakat történetekbe ágyazzák. Vagy ha valaki nagyobb rendszerekben tud gondolkodni, akkor ő fantasztikus gondolattérképeket vagy folyamatábrákat, táblázatokat tud készíteni. Nagyon sokféle erősségük van a diszlexiásoknak, és mi arra biztatjuk a diákokat, hogy azok szerint tanuljanak.

DAT: - Volt már olyan, hogy az egyik diáktól a másik elleste ezeket a módszereket?
AK: - Igen, ez gyakran előfordul. Ilyenkor nagy rácsodálkozások vannak, hogy nahát, ez neki is beválik.

DAT: - Míg én tanítottam, rájöttem, hogy egy tanár legalább ugyanannyit tud tanulni a saját óráján, mint a diákjai. Tudom, hogy te tanárként hoztad létre ezt az iskolát, azaz régebben is tanítottál. Mik azok az újdonságok, amiket diszlexiásokat oktató tanárként tanulsz?
AK: - Például a globális gondolkodást, a nagyban látást. Most már én is mindig használok gondolattérképet, mikor készülök valamire. Akár egy óraterv elkészítéséhez is felhasználom ezt a módszert. Ezt azóta csinálom, mióta diszlexiásokat tanítok, és ez nekem nagyon jó segítség. Előtte én csak az analitikus gondolkodást preferáltam, ami persze most is megvan, de egy picit eltolódott vagy változott a gondolkodásom. Sokkal nagyobb igényem is van már arra, hogy egészben lássak és tanítsak dolgokat. A diszlexiások is jobban tudnak nagyban gondolkodni, és a részletek azok, amik szétszórtabbak. A vizualitás is fontosabbá vált számomra. Sokkal több képet és vizuális segédeszközt használok, mióta diszlexiásokat tanítok. Mindent próbálok vizuálisan megjeleníteni, a nyelvtani szerkezeteket is beleértve. Ezek új dolgok.

DAT: - Szerinted a normál oktatásban hasznosak lennének az ilyen módszerek?
A nyelvstúdió szókártyái
AK: - Mindenképpen. Minden, ami a diszlexiás tanításához jó, az a nem diszlexiások tanításánál is működik. Nagyon is használható lenne az oktatásban az, hogy minél több érzékszervet bevonjunk, hogy minél több vizuális segítség legyen, hogy nagyban is lássunk dolgokat, és ne csak a részleteket tanítsuk. Én nagyon jónak tartanám, ha ez megjelenne, mert sokszor az iskolában egyszerűen azért nem áll össze a kép, mert mindig csak egy pici részletet tanulunk, és közben elveszik a lényeg. Persze vannak  olyan iskolák és tanárok, akik így tanítanak, de általában nem jellemző. Szerintem az is nagyon fontos, hogy tudjunk valahogy kapcsolódni ahhoz, amit tanulunk. Általában az a baj az állami iskolai oktatásban, hogy elszakadt a valóságtól és attól, amit a gyerekek magukhoz közel éreznek, így nehezen tudják mihez kötni a tananyagot. Mi itt a nyelviskolában a nyelvtanítás során is mindig megpróbáljuk megtalálni a személyes kapcsolódást.

DAT: - Habár nekem a nyelvtanulás nem jelentett nagy stresszt, de ha most azt mondanák, hogy készüljek fel egy emelt szintű matek érettségire, akkor leizzadnék. Végigszenvedném a felkészülést és a vizsgát is. Rettegnék, hogy biztosan megaláznak, béna leszek, dadogni fogok. Hasonlóan érezhetnek azon diszlexiások, akik nehezen tanulnak nyelveket, mégis nyelvvizsgázniuk kell azért, hogy kézhez kaphassák a diplomájukat. Ezekkel hogyan tudtok foglalkozni? Ezek pszichológiai dolgok már, mint akár a depresszió és más különböző zavarok, amik a diszeseknél általában jelen vannak.
AK: - Az egyik legfontosabb dolog a sikerélmény. Ha megtapasztalod, hogy te is képes vagy sikereket elérni a nyelvtanulásban, az növeli az önbizalmat, csökkenti a stresszt, és könnyebben fogsz haladni.  A sikerélményt úgy érjük el, hogy megoldható feladatokat adunk, és pici lépésekben haladunk. Ezért van szükség több időre. De valóban, egy nyelvvizsga nagyon nagy nyomás. Ahol lehet, ott mi azt javasoljuk, hogy akár egy rész alól, vagy akár az egész nyelvvizsga alól kérjen mentességet vagy könnyítést. Azonban ez nem mindig lehetséges. És ez természetesen nem arról szól, hogy ne tanulj meg egy nyelvet, mert az nagyon is fontos. Itt csak a vizsga az, amit nem feltétlenül kell, hogy valaki megcsináljon, mert az egy más dolog. Ha mindenképpen szükség van a nyelvvizsgára, akkor mindent megteszünk, hogy a módszereinkkel felkészítsük őt.

DAT: - Sokan mennek nyelvvizsgázni?
AK: - Nem tudok százalékos arányt mondani, de mennek. És ezek előbb-utóbb sikerülnek is. Van, akinek nagyon sokat kell érte küzdeni, van, hogy harmadszorra sikerül, van, akinek előszörre. Nagyon ügyesen kell megválasztani, hogy melyik nyelvvizsgára, melyik részére menjen a diák. Ezek a reális célok nagyon fontosak. A depresszióra visszatérve. A mi kompetenciánk addig tart, hogy nyelvet tanítunk, de természetesen nem lehet kizárni azt, hogy van terápiás hatása is. Én úgy gondolom, hogy ebben maga a nyelvtanulás a terápia. Csökkenhet a szorongás attól, hogy valaki rájön, hogy ő is képes nyelvet tanulni.  Megdöbbentő, de sok embernek az az egyik legnagyobb fájdalma , hogy nem beszél nyelveket.  Sok olyan emberrel találkozom, akik egyébként az élet különböző területein nagyon sikeresek, a nyelvtanulásban viszont sorozatos kudarcot éltek meg.  Ez nagy feszültséget és frusztrációt tud okozni, ráadásul úgy érzik, hogy ez által ki vannak zárva a világból. Olyan is előfordul, hogy a nyelvtanulásban elért siker – az az érzés, hogy mégis tud haladni és fejlődni – kihat az életük többi területére is. Nagyon jó látni, amikor valakinek az énképe is változik ezáltal.

DAT: - Mivel közösség van, ezért ezt biztosan ti elég jól látjátok. Beszélgettek is ezekről?
AK: - Igen, meg szoktuk osztani ezeket a problémákat. Én nem tartom ezt felesleges dolognak, ezért ezekről akár magyarul is beszélünk, ha a csoport még nincs azon a szinten, hogy angolul beszéljünk róla. Szerintem ez fontos dolog. 

DAT: - Van lehetőség nálatok arra, hogy a diákok azt mondják, „elegem van, én ezt utálom, megakadtam és nem tudom, hogy mit csináljak”?
Aradi Katalin - a Step by Step Nyelvstúdió vezetője
AK: - Itt abszolút. És ezen senki nem fog csodálkozni, nem fog beszólni. Borzasztó ereje van ennek a kis közösségnek, és számtalanszor előfordult, hogy a csoporttársak segítettek abban, hogy valaki ne szálljon ki a tanfolyamból. Amikor ilyet látok, az nagyon megérint.

DAT: - Hogyan fejlesztitek magatokat, mint diszlexiás diákokat tanító tanárok?
AK: - Egyrészt járunk továbbképzésekre, másrészt mi magunk rendszeresen összeülünk, és egyfajta esetmegbeszélést tartunk. Ez olyan, mint egy szupervízió. A nehéz helyzeteket megbeszéljük, ötletelünk, megpróbáljuk együtt kitalálni a megoldásokat. Ez is fontos része a munkánknak. Ahogy a csoportban a diákok, a megbeszéléseken mi is segítjük egymást. Mert szükség van rá. Vannak nehéz pillanatok, amikor jól esik ezeket megosztani, és közösen gondolkodni a megoldásokról.

1 megjegyzés:

  1. A jószándék, a magabiztosság, az elégégedettség - és a szakma csőlátása is - beragyogja az interjút. Örül a szívem az igyekezeten! (Hatalmas energiák azoknak a problémáknak megoldására, amelyek a beszélt nyelvek természetes megismerésében - lásd az anyanyelv elsajátítást - egyébként nem lennének.)

    VálaszTörlés