2017. november 27., hétfő

"Akinek van, annak adatik, akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van" - a Máté-effektus és a diszlexia

Ha a Máté-effektust az iskolások helyzetére lefordítjuk, tökéletes leírást kapunk a diákok kilátásairól: akik jól olvasnak, nagyobb lesz a tudásuk és megélhetési lehetőségük, mint azoknak, akiknek nem az olvasás az erősségük. Habár az olvasási készség sokszor a géneken is múlik, fontos, hogy a diákot mennyire támogatja tágabb környezete.

Az antwerpeni egyetem munkatársa, Wim van Lancker, idei egyik előadásán első sorban a gyermekgondozás témájában hozta fel a (bibliai Máté evangéliuma alapján született) Máté-effektust. Azonban a később vele folytatott beszélgetésem, illetve olvasmányaim meggyőztek arról, hogy a tanulási nehézségekkel küzdő emberek helyzetére is igaz a jelenség. A lassan olvasó diák nem tudja időben befejezni a dolgozatot, így rossz jegyet kap. A gyorsan és könnyen olvasónak viszont marad ideje akár az apróbb hibáit is kijavítani a dolgozatban, így mindig a legjobb jegyet fogja kapni. Akik nehezen tanulnak nyelveket, kevesebb eséllyel kerülnek be az egyetemre, mint a nyelvvizsgások. Az elkalandozó figyelmű, szétszórt, késős embert nagyobb eséllyel bocsájtják el egy munkahelyi leépítéskor, mint egy összeszedett, jól összpontosító alkalmazottat. Azaz akinek nehéz az élet, annak még nehezebb lesz. Akinek könnyű, annak még könnyebb lesz.



A közismert Monopoly vagy Gazdálkodj okosan című társasjátékokban általában az győz, aki a legügyesebben építkezik és használja ki az előre kiosztott játékpénzt. Az életben is így kéne ennek működnie, de sajnos nem minden ember indul egyenlő eséllyel. Míg a Monopolyban a játékosok ugyanannyi alaptőkét kapnak induláskor, a való világban sokban meghatározza egy gyermek életét és felnőtt korát például a szülei helyzete. Aki szegény, aluliskolázott vagy hátrányos helyzetű közegbe születik, annak mindig nehezebb lesz felépítenie a Monopoly-t, mint egy jómódú, értelmiségi családból származó embernek.

Egy 2015-ös tanulmány szerint a legtöbb, Magyarországon született, olvasási nehézséggel küzdő - bár nem feltétlenül diszlexiás - gyerek szülei egyetemre vagy akár középiskolába sem jártak, illetve az átlagnál szerényebb körülmények között élnek: nincs otthon számítógép, internet, okostelefon, és szinte egyáltalán nem járnak múzeumokba vagy színházba. Azonban a legtöbb, kiemelkedően jól olvasó gyerek családjában vagy van legalább egy diplomás szülő, vagy a család anyagi helyzete lehetőséget nyújt sok iskolán kívüli fejlődési és művelődési lehetőségre. Érdekes, hogy a jól és nem jól olvasók családjában ugyanolyan arányban van jelen tévé és valamilyen fajta testmozgás, ami azt bizonyítja, hogy a tévénézés és a sport nem előfeltétel a jobb olvasási képességhez.

Az is érdekes, hogy a nem jól olvasó gyerekekkel kb. negyvenszer többet foglalkoznak szüleik, mint a jól olvasókkal. Segítenek a leckeírásban, otthon gyakorolnak, stb. Azt nem tudhatjuk, hogy szüleik segítsége nélkül hogyan teljesítenének ezek a gyerekek, de bennem felmerül a kérdés, hogy egy aluliskolázott, talán önmaga is nehezen olvasó szülő vajon mennyiben segíti, vagy mennyiben hátráltatja gyermeke fejlődését. Ilyenkor eszembe jut egy barátnőm anyukájának a története:

Ő maga utálta a matekot és nem is volt jó benne, de imádott lányáért bármit megtett volna. Ezért meg is próbálta őt matekból korrepetálni, amikor a lány jegyei kicsit lecsúsztak. Azonban minél többet gyakoroltak együtt, barátnőm annál rosszabb dolgozatokat írt. Hosszas értetlenkedés után Anyuka rájött, hogy valójában ő a baj okozója: a matematika iránt érzett ellenszenve átragadt a kislányra, és tovább rontotta a matek jegyeket. Abbahagyták a közös gyakorlást és helyette egy lelkes és fiatalos különtanárt hívtak. A matek jegyek azonnal szárnyra kaptak, és a lány azóta közgazdász diplomát szerzett egy neves londoni egyetemen.

Ez nem jelenti azt, hogy a szülők minden esetben hátráltatnák a gyerekeket ha besegítenek nekik a tanulásba. A barátnőm anyukája (aki egyébként nyelvtanár) továbbra is korrepetálta lányát, csak nem matekól, hanem angolból és irodalomból. Az ő történetük, és egyébként a Máté-effektusról szóló egyetemi előadás is többek között arról mesél, hogy sokkal jobban teljesítenek azok a gyerekek, akikkel nem csak a családban, hanem a családon kívül is foglalkoznak felnőttek (pl. állami vagy magán szervezetek, fejlesztők, magántanárok, napköziotthonok stb.).

Az előadás bemutatta, hogy Európában a szlovák, cseh és román családok után a magyarok veszik a legkevesebbet igénybe a külsős segítséget. Az antwerpeni professzor ezt azzal magyarázta, hogy ezen országokban a legtöbb anya otthon marad a gyerekkel, ezért sem ő, sem az apa nem gondolják, hogy másnak is fejlesztenie kéne a kicsit. Habár elhiszem, hogy ez egy fontos tényező a döntéshozásban, de szerintem ez csak egy töredéke a valódi okoknak: a gyermekgondozó szervezetek munkájának nem túl megnyerő minősége, ára, és helye szintén nem motiválják a családot arra, hogy idegeneket is bevonjanak a gyereknevelésbe.

Minden bizonnyal a külsős fejlesztés hiánya eredményezi a már említett, 2015-ös kutatás szomorú adatait: a felmérésben szereplő magyar diákoknak 95%-a alacsony képességszinten teljesít, és csak alig 20%-a éri el a szövegértés olyan szintjét, ami az iskolai feladatok elvégzéséhez kell. Ez az eredmény olyan nyugati iskolákban, mint a finn vagy a holland elképzelhetetlen. Ott a fejlesztés az iskola munkájának szerves része és az egy tanárra eső diákok száma töredéke a magyarhoz képest. Magas színvonalú szolgáltatást nyújtanak még a legkisebb városokban megtalálható gyermekgondozó szervezetek is. Valamint nem elhanyagolható tény, hogy a legtöbb családnak bőven van pénze magántanárokra, okostelefonra, színházjegyekre, múzeumbérletre, fejlesztő táborokra. 

Természetesen ezekben az országokban is vannak tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek. Mivel például a diszlexia is az agy felépítését befolyásoló gén miatt jön létre, egy ország vagy egy család jóléte még nem fogja tudni kiiktatni annak a létezését. A holland és a finn diszlexiásoknak is sokat kell dolgozniuk azért, hogy tartani tudják a tempót a társaikkal. Azonban nagyon fontos, hogy törekvéseikben az állam és az iskola maximális segítséget nyújtanak. Így az iskolarendszer olyan szülőket és tanárokat nevel, akik képesek segíteni a gyerekek különleges képességeinek kibontakozását és minimálisra csökkentik a fájdalmat, amit a nehézségek okoznak.


Referenciák:
van Lancker, W. (2017) ’The Matthew Effect in childcare use: a matter of policies or preferences?’, Research seminar, Department of Sociology, Tilburg University

Hódi Á., B. Németh M., Korom E.,Tóth E. (2015) ’A Máté-effektus: a gyengén és jól olvasó tanulók jellemzése a tanulás környezeti és affektív jellemzői mentén.’ Iskolakultúra, 25. évfolyam, 2015/4. szám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése