2017. augusztus 22., kedd

Gyereknevelés koncert közben

Minden nap lehet hallani valamilyen fura sztorit arról, hogy híres művészek, üzletemberek, vagy akár tudósok hogyan élik az életüket. Mégis sokan nem vesszük észre, hogy pont az életstílusuk miatt olyan sikeresek ezek az emberek. Ez a tény elgondolkodtatható lehet főleg az olyan különleges aggyal megáldott embereknek, mint pl. diszlexiásoknak vagy figyelemzavarosoknak, mivel ők nem képesek (és szerintem nem is szabad nekik) az átlaghoz hasonlóan tengetni a napjaikat.

A Walk off the Earth nevezetű sikerzenekar tagjai magasról tesznek a társadalom által előírt életstílusra, és úgy alakítják az életüket, ahogy az nekik jó. Ehhez hozzá tartozik az az elképesztő tény is, hogy ők turné közben, koncertek alatt nevelik gyerekeiket.

5 éve volt, amikor a Walk off the Earth feldobott a youtube-ra egy olyan feldolgozott dalt, ami az eredetit is híressé tette. Gotye Somebody that I used to know dala valószínűleg nem ért volna el akkora világhírt, ha ezek a kanadai zenebohócok fel nem dolgozzák azt egy szál gitárral. Bizony, ők öten egyszerre játszanak egy gitáron, amitől nem csak a dal lett jobb, de a videó is izgibb, mint a Gotye verzió (mondjuk nincs a földön a Gotye-ékénél unalmasabb videó, de most nem ez a lényeg). Onnantól kezdve egyfolytában dobálták fel a netre a toplistás dalokról készült feldolgozásaikat, de már olyan hangszereléssel, mint étkészletek, nadrágslicc zipzárjai, motorháztető stb. Ez már magában lenyűgöző, de a Walk off the Earth életstílus sem elhanyagolható.

Sarah és Gianni - két bandatag - összeszerelmesedett, és az elmúlt 5 évben hirtelen csináltak két és fél gyereket (a harmadik a napokban fog megszületni). Párszor láttam a facebook-on, hogy a két gyerek velük volt turnén, de nem nagyon értettem, hogy hogyan is működik ez. Hát júliusban, egy általam is végigtapsolt koncertjükön premier plánban láthattam.

Pontban este kilenckor Sarah, a hatalmas pocakja, és a többi zenész felvonult a színpadra, majd utánuk jött két ismeretlen lány, mindkettő karjában egy-egy kissrác. Egyből tudtam, hogy ezek Sarah és Gianni fiai, de nem tudtam elképzelni, hogy ezek komolyan a színpad szélén fognak-e ülni két órán keresztül. Pedig de! Amikor kellett, a két bébiszitter lefoglalta őket, de alapvetően nem volt sok dolguk, mert a gyerekek láthatóan imádták nézni a szüleiket (meg a nagy zene-családot, akikkel együtt élnek). Teljesen átlagos volt számukra, hogy több száz ember előtt ücsörögnek a színpadon. Nem csoda, ők ezt csinálják embrió koruk óta. A legtöbb zenész sokszor odament a srácokhoz egy pacsira meg nevetésre, de nyilván Sarah a leggyakrabban. Elképesztő, hogy ez egyáltalán nem vett el a koncertélményből, sőt, egy kis extrát is hozott a fergeteges buliba.

Valószínűleg sok konzervatív nagymama csak rosszallni tudja az ilyenfajta gyereknevelést. Pedig miért is kéne a szülőknek választaniuk a foglakozásuk és a gyereknevelés között, mikor lehetséges mindkettőt egyszerre csinálni? A két szememmel láttam, hogy az! Még akkor is lehet a gyereket felügyelni és fejleszteni, amikor te a torkod szakadtából énekelsz több száz embernek. Csak ezek a gyerekek mikor felnőnek nem olyan dolgokra fognak emlékezni, hogy hogyan gyilkoltak halakat a tónál apával, hanem arra, hogy mekkorákat csörömpöltek meg rohangásztak a színpadi hangszerek között. Na és?

Habár nem olvastam még arról, hogy a Walk off the Earth tagjai tanulási nehézségekkel lennének megáldva, de teljesítményüket nézve biztosan. Szerintem lehetetlen annyi hangszeren egyszerre játszani ADD/ADHD nélkül. (Fontos, és sokszor elhanyagolt tény, hogy a figyelemzavar nem azt jelenti, hogy semmire nem tud figyelni az ember, hanem azt, hogy teljesen máshogy figyel, mint az átlag ember – sokszor akár húsz dologra egyszerre.) Mindezek mellett alátámasztott tény, hogy borzasztóan nehéz velük bírni, ha éppen nem a színpadon vannak. Azonban zsenik a zenében és a csapatmunkában, és minden bizonnyal ez segíti őket a gyereknevelésben is. Szerintem az, hogy nem korlátozzák az életvitelüket, erősen hozzájárul a sikerükhöz és a nyilvánvaló boldogságukhoz is.






A koncertfotókat én magam készítettem, a szerzői jogok meg miegymás izé mind az enyém 
©Diszlexia a tetőfokon

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése