Pihenni vagy nem pihenni? Ez nálam mindig kérdés

Ezidáig 6 blogbejegyzést írtam, és azt hiszem, hogy mindegyik elég pozitív hangvételűre sikerült. Persze sokat írtam arról, hogy mi rossz vagy nehéz nekem, de szerintem alapjában véve elég optimistán álltam a dolgokhoz.

A mai bejegyzés nem ilyen lesz.

A múlt hét nagyon rossz volt. Rengeteg dolog történt, amiknek nem kevés érzelmi vonzata volt, és ezek engem eléggé összezavartak, megterheltek. Volt, ami nagyon elszomorított. Kezdem a legrosszabbakkal:
Először is a drága kutyánk széttépte és lenyelte a játéka darabjait, ami miatt kórházba került, 2 órás endoszkópos műtéten esett át. Mivel szegény már 13 éves, az altatás, és a műtét neki már egy kockázatos dolog. Bercivel együtt nagyon-nagyon megijedtünk, féltettük a legnagyobb közös kincsünket. Szerencsére túlélte, és jól van.
A másik rossz dolog, hogy egy barátnőm nem túl fényes híreket kapott az orvosától, és mivel le van égve, meg egy kicsit szét is van szórva, nem tudjuk, hogy hogyan is lesz ez az egész.
A harmadik, hogy a családomban egy évek óta egyre súlyosbodó probléma most néhányunkat intenzív fordulóponthoz kényszerített. Egyeseket gyakorlati tekintetben, engem inkább csak nézetbeli fordulóponthoz.
A negyedik megrázkódtatás akkor ért, amikor Bercivel elmentünk segíteni a Keletiben működő, bevándorlókat támogató szervezetet. Mi nem járunk sokat a pályaudvarok közelében, és csupán híreket olvasva nem is igazán fogtam fel, hogy milyen méreteket ölt a világban zajló borzalom. Hát most sikerült. (Nem azért írom ezt le, hogy mindenféle politikai fejtegetésekbe bocsátkozzunk, hanem mert ez is hatással volt rám a héten.)

Talán ha az előbb felsorolt 4 baj nem lett volna, vagy legalább nem egyszerre ütnek be, akkor a jó dolgok ereje egyáltalán nem terheli meg az érzékeny kis lelkemet. De így, meggyengülve, és kicsit meg is törve, még a blog nem várt sikere is megviselt egy picit.
Persze ez legyen a legrosszabb teher, amit egy embernek el kell viselnie :)

Sokan nyíltatok meg és mondtátok el nekem, hogy ti - vagy hozzátartozóitok - is küzdenek az enyéimhez hasonló problémákkal. Nekem úgy tűnt, hogy a beszélgetéseinkben, vagy csak az írásaimban valami újra, esetleg valamilyen válaszra is leltetek. A blogom ezzel már el is érte legfőbb célját: hogy valami hasznosat adjon azoknak, akik talán máshol nem találnák ezt meg <3
Továbbá, az egész családom és az összes barátom el volt ragadtatva attól, hogy blogot írok. Illetve nagyon pozitívan és támogatóan reagáltak arra, hogy megtudták, valóban kevert zavaros diszlexiás/ADHDs vagyok.

Ezeknek mind nagyon örülök, sőt, talán egy kicsit jobban is meghat ez az egész annál, mint hogy könnyedén fel tudjam dolgozni. Nem akarom sajnáltatni magam, nem ezért írom le ezeket. Inkább csak azért, mert eddig is őszinte voltam minden bejegyzésemben: most is az szeretnék lenni.

Szerdán éjjel belázasodtam, és beindult egy 5 napig tartó fej- és szemfájás, keverve némi hasfájással, hőhullámokkal és teljes energiahiánnyal. Ilyenkor mindig nagyon megijedek, hogy valami komoly bajom van. Tavaly, amikor havonta többször voltak ilyen 5 napok, elmentem mindenféle kivizsgálásra, de nem találtak semmit. Idén is el fogok menni, de idén már kevesebb félelemmel. 

Erikával való beszélgetésem óta tudom, hogy az idegrendszerem minden bizonnyal teljesen ki van készülve, és feltételezem, hogy egy-egy nagyobb megterhelés alkalmával a szervezetem is összeomlik. A múlt héten történt sok nagyobb nehézséget nézve, valószínűleg most is ez történik.

Egy picit jobban kifejtem ezt: mivel a legapróbb napi teendő is megterhelő számomra a figyelemzavarom miatt, ezért állandó fáradtságban élek. Olyan dolgok, mint pl. evés után mit csináljak a tányérral a mai napig nem világos számomra. Habár anyukám is és Berci is elmondta a választ már vagy ezerszer, én továbbra sem tudom. És ezért állandó lelkiismeretfurdalásban és stresszben élek. A sok száz ilyen dologból adódóan a lelkiismeretfurdalás és stressz nálam nem is mindennapos hanem mindenperces, ami bárhogy is nézzük, iszonyat megterhelő az idegrendszer számára. Ezért nem vagyok felkészülve a múlt heti eseményekhez hasonló nagyobb idegi/érzelmi megmérettetésekre.

Viszont a hiperaktivitásom miatt nem tudok leülni sem, hogy akkor én most kikapcsolok és pihenek. Kb. 1 perc, és az agyam már százfelé jár, egy versenyautó sebességével.

Azt hittem, ha olyan tevékenységek lesznek az életemben, amelyeket tényleg szeretek, akkor fogok tudni pihenni. A fotózás, a blog írása, a kézműveskedés, a közös életem Bercivel tényleg sok örömöt és sikert ad, nő az önbizalmam, és valóban érzek némi kiegyensúlyozottságot. De bárhogy is nézzük, ezek mind olyan új dolgok az életemben, amelyeken az agyam egyfolytában pöröghet. Tehát tudok sikert elérni az önmegvalósításommal, de pihenni ugyanúgy nem, mint eddig.

Ma megint elmentem jógázni, de ma szerencsére a régi tanár volt, aki lassú, inkább befordulósabb órát tart, mint erőedzést. Nagyon jót tett. Csakis a jóga miatt van most erőm összeszedni magam, és írni. 

A lefelé néző kutyapózban egyensúlyozva rájöttem, hogy miért javasolta Erika annyira a jógát és a meditációt. Már látom, hogy a hiperaktivitásomból sosem fogok kinőni, az agyam pedig sosem fog engedni úgy pihenni, mint egy „normális” embert. Még az is lehet, hogy soha nem fogok jót aludni sem. Viszont hála a kelet-ázsiai népeknek, a meditáció már több ezer éve ki van találva. Lehet, hogy az olyanoknak, mint én, ez fogja nyújtani az egyetlen megoldást a pihenésre. Régebben próbálkoztam meditációval, de azt hiszem, sosem jutottam el olyan emberekhez, akik tényleg pontosan tudták, hogy mit is csinálnak.

Elhatároztam, hogy idén megkeresem Budapesten azokat a helyeket, ahol meg tudják nekem mutatni, hogy a figyelemzavarom és a hiperaktivitásom ellenére hogyan tudok mégis ellazulni. Biztos vagyok benne, hogy a sok jóga központ valamelyikében dolgozik legalább egy olyan ember, aki szívesen megtanít gondolatmentes állapotban tartani magam addig, amíg az idegrendszerem némi felfrissülést kap. Amilyen egyértelmű volt nekem az elején, hogy találok egy felnőtteknek szóló diszlexia központot, pont olyan biztos vagyok benne, hogy ezt az embert is meg fogom találni.