2015. augusztus 19., szerda

Mozart, fazekasság, jóga és ADHD tréning - így haladok előre

Tegnap volt egy hete, hogy a Diszlexia Központban jártam. Szépen lassan kezdem beiktatni az életembe azokat a tevékenységeket, amiket Erika javasolt. Azt már most érzem, hogy a kis lépések kapaszkódókká növik ki magukat akkor, amikor kezdem elveszíteni a figyelmemet.

Mozart és barátai egy elég magas pozíciót értek el a kedveltségi skálámon. Minden nap, munka közben hallgatom a komolyzenét, és közben arra leszek figyelmes, hogy 2 órája ülök nyugodtan a gép előtt. És mikor mégis szünetet tartok, nem vagyok annyira elgyötört, mint Mozart nélkül.

Persze igen érdekesen veszi ki magát, hogy a death metal koncertekről készült képeim válogatása közben a Kis éji zenét hallgatom, de engem nem zavar :)

A Gyász zenekar nyomja a metált

Vasárnap mondtam Bercinek, hogy felmennék sétálni a Normafához. Erika is mondta, hogy épületmentes, zöld környezetben, saját tempóban sétálni számomra igen hasznos lehet. A Normafa, mint zöldövezet, teljesen kielégítőnek is tűnt, már csak azt kellett megoldani, hogy saját tempóban sétálhassak. A Normafánál azóta fordulok meg, amióta kutyánk van (1.5 éve). Viszont mivel szegény már nagyon öreg, muszáj az ő tempójában sétálni. Gyökkettővel.

Úgyhogy vasárnap rendhagyó módon otthon hagytuk a kutyát. A Normafa isteni volt, a gyaloglást imádtam, Bercivel kettesben lenni pedig számomra mindig a legnagyobb élmény <3

A kedvenc új elfoglaltságom viszont sokkal művészibb jellegű. Az táblagépünkre letöltöttem egy olyan alkalmazást, amiben agyag tárgyakat lehet készíteni, azokat kiégetni, megfesteni, majd (nem igaziban) árverésen eladni. Imádom. A neve Let’s create! Pottery Lite. Íme az eddig legjobban sikerült alkotásaim:


A legjobb benne, hogy az igazi fazekaskodáshoz képest ez gyerekjáték, nem koszol, gyors, és igen precíz. Amikor pihenni akarok inkább ezt nyomkodom, és nem a Facebookot bűvölöm. Azonnali sikerélmény, kikapcsolódás, önfejlesztés.
Hétfőn jógázni is elmentem. A lakásunktól kb 100 méter távolságra nyílt egy fitnessz központ, ahol tartanak jóga órákat. Egyszer voltam már ott és nagyon tetszett. De hétfőn helyettesítő tanár volt, aki egy olyan órát tartott, ami inkább volt izom és gerinctorna, mint jóga. Az én gyenge kis szervezetem nem bírja a hirtelen terhelést, úgyhogy tegnapra erős izomláz gyötört. De kényelmetlenebb, hogy elkapott egy elég indolokatlan és leküzdhetetlen rosszkedv. Erika mondta, hogy sok különböző, idegrendszerre ható tréninget/gyakorlatot ne csináljak egyszerre, mert az rossz dolgokat tud okozni. Lehet, hogy ez a jógázás most pont túl sok volt Mozart, a fazekaskodás, a fotózás és a blogírás mellé. De lehet, hogy a felhőszakadás is betett, nem tudom.


Mindettől függetlenül végre sikeresen felhívtam Szentesi Balázst, az ADHD tréning vezetőjét, ahogy azt Erika javasolta. Nem nagyon meglepő, hogy egy hétig azért nem értem el, mert a múlt héten rosszul írtam fel a telefonszámát :D
Kicsit kérdezgettem, hogy mégis mi történik ott a tréningen, és rengeteg nagyon hasznos információt kaptam. 

A honlapon 5 részre vannak osztva a tréning témái: 1. tervezés, szervezés, 2. figyelem, koncentráció, 3. halogatás kezelése, 4. szorongáscsökkentés, 5. problémamegoldás.

Megpróbálom a legjobb emlékezetem szerint visszaidézni, hogy ezekről milyen bővebb leírást kaptam:

az 1. pont alatt nem csak a házibuli vagy esküvő szervezése értendő, hanem hogy pl. hogyan szervezzem meg a munkaidőmet (ha szabadúszó, vagy ha alkalmazott vagyok). Szól arról is, hogy hogyan rangsoroljam a feladataim elvégzésének a fontosságát/sürgősségét. Hogyan szervezzem úgy az életteremet (és a velem élő embereket), hogy az számomra is kényelmes legyen.

A 2. ponttal kapcsolatban csak annyira emlékszem, hogy 'postai csekkek az asztalon'. A tárgyakhoz való viszonyulásról beszélt Balázs. Meg arról, hogy a tanfolyamon megtanítanak pl az íróasztalomat úgy rendben tartani, hogy az ott tornyosuló befizetésre váró csekkek, levelek, papírhalmok többé ne ott kellemetlenkedjenek. Ezek elvonják az ember figyelmét. Egy ADHDsnak az ilyen meg extrán rossz. Olyanról is esett szó, hogy foglalkozunk majd a tréningen azzal, hogy hogyan lehet egy figyelemzavaros ember figyelmi kapacitását kicsit magasabbra tornázni. De arra nem emlékszem, hogy Balázs mit mondott, ez hogyan fog megtörténni. Azt hiszem, nem figyeltem :)

A 3. pontnál is mondott ezer olyan dolgot, ami az én életemben állandó tényező. Hogy elkezdem halogatni az olyan feladatokat, amiktől félek. És persze azért halogatom, mert ismeretlenek, mert nehéznek tűnnek, vagy egyszerűen mert a megoldásuk módszerét nem ismerem. Ezt elkerülvén, megtanítanak majd olyan technikákat, hogy hogyan lehet megküzdeni az ismeretlenől való félelemmel.

Az utolsó két témával kapcsolatos információkra mostmár egyáltalán nem emlékszem, de szerintem a címek magukért beszélnek: szorongáscsökkentés, problémamegoldás.

Erikához hasonlóan, Balázs olyan példákkal támasztotta alá a mondanivalóját, olyan problémákat sorolt fel, amik engem nagyon megleptek. Már majdnem benéztem a szekrénybe, hogy nem bujkál-e ott, és lesi-e hogy hogyan élem az életem. Mindegyik példája igaz volt rám.

Tehát engem meggyőzött. Szeptember 23-án megyek ADHD tréningelni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése