Viszont ma megembereltem magam és úgy döntöttem, felülkerekedek gátjaimon és folytatom a blogot. Ez az elhatározás többek között azért is született meg, mert a tréning nagyon sokat segített abban, hogy kicsit összeszedjem magam, és az életemet is egy erősebb mederbe tereljem.
A második alkalom a naptár és a jegyzetelés fontosságáról szólt. Én itt akadtam el.
Túlgondoltam az egészet, úgy éreztem, hogy az időm beosztása, tevékenységeim megszervezése vagy legalábbis lejegyzetelése egy kegyetlen, katonai rendbe fogja sodorni az életemet. Úgy éreztem, hogy én nem tudok sem olyan szigorú, sem olyan szervezett lenni magammal, hogy képes legyek minden teendőmet időpontokhoz kötni.
Mondtam is Balázsnak, hogy ez az egész engem megijeszt, mert mi lesz a szabadságommal? Mi lesz akkor ha egyáltalán nem vagyok képes aznap megírni az emaileket, befizetni a csekkeket, kiválogatni a stúdiós képeket? Mi lesz ha aznap pont máshoz lesz erőm? Mi lesz a kreatív energiáimmal amikor banki ügyek intézését terveztem az adott napra? Mi lesz az alkotói válságommal ha aznapra photoshopolást terveztem?
Egy káosz volt bennem. Túlszerveztem a napjaimat (időben és energiában), katonai szigorral erőszakoltam magam a teendők elvégzésére, kétségbeestem mikor nem tudtam teljesíteni a tervet, majd a végén kaptam egy idegösszeroppanást. Utolsó erőmből elmentem a következő heti alkalomra és elmondtam Balázsnak ami történt.
Végighallgatva mondanivalómat, Balázs kedvesen elmosolyodott. Valószínűleg nem én voltam az első tanítványa, aki így járt. Elmondta, hogy amit tanít nekünk, nem jelenti azt, hogy másnapra ugyanúgy és hiba nélkül kell azt használnunk. Úgy, mint a többi módszert, a naptárazást és jegyzetelést is szépen fokozatosan fogom tudni bevinni az életembe. Személyre szabva, előbb kevesebbet, majd többet használván fogok rájönni a valódi hasznára. Meg fogom látni, hogy micsoda mankó tud lenni ez az életemben.
Azóta három hónap telt el. A fekete-fehér, nyomtatott naptáramat felváltotta egy sajátkézzel dátumozott, virágos matricákkal teleragasztott füzetecske, aminek egy-két hete üres, más hetei ritkán írottak, pár hete pedig kipipált tevékenységekkel összeirkált.
Sok oldal azért üres, mert vannak napok, amikor egyáltalán nincs rá szükségem. Viszont van, amikor ez a kis füzet tényleg az a mankó, ami támaszt nyújt, összeszed, és elindítja a napomat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése